Disclaimer

„Újabb tíz perc telt el, ekkor fölálltunk, és lassan elindultunk Veksin felé, aki továbbra is nyugodtan és mozdulatlanul ült a padon. Amikor odaértünk hozzá, én, aki a háborúban oly sok mindent láttam, nyomban tudtam, hogy Vászja halott. Tágra nyílt, kerek szemmel meredt ránk, a szempilláján egy áttetsző, apró kis könnycsepp reszketett, a szája sarkából keskeny vércsík csordogált. A hosszú, vékony pengéjű, borotvaéles kés egyenesen a szívébe hatolt, átszaladt Vászja gyerekesen vézna testén, és a pad háttámlájába fúródott…”

A második világháborút követő hónapokban hírhedt rablóbanda tartja rettegésben a moszkvaiakat: lakásokat fosztanak ki, áruházakat, raktárakat törnek fel, sőt – ha úgy adódik – hidegvérrel gyilkolnak is, és a tetthelyen rendszerint egy szénnel rajzolt fekete macskát vagy egy eleven macskakölyköt hagynak hátra.

A nagy erővel folyó nyomozást a fiatal Vologya Sarapov vezeti, és kitartó munkával végül is megérdemelt helyükre – rács mögé – juttatja a veszedelmes bűnözőket.

„Újabb tíz perc telt el, ekkor fölálltunk, és lassan elindultunk Veksin felé, aki továbbra is nyugodtan és mozdulatlanul ült a padon. Amikor odaértünk hozzá, én, aki a háborúban oly sok mindent láttam, nyomban tudtam, hogy Vászja halott. Tágra nyílt, kerek szemmel meredt ránk, a szempilláján egy áttetsző, apró kis könnycsepp reszketett, a szája sarkából keskeny vércsík csordogált. A hosszú, vékony pengéjű, borotvaéles kés egyenesen a szívébe hatolt, átszaladt Vászja gyerekesen vézna testén, és a pad háttámlájába fúródott…”

A második világháborút követő hónapokban hírhedt rablóbanda tartja rettegésben a moszkvaiakat: lakásokat fosztanak ki, áruházakat, raktárakat törnek fel, sőt – ha úgy adódik – hidegvérrel gyilkolnak is, és a tetthelyen rendszerint egy szénnel rajzolt fekete macskát vagy egy eleven macskakölyköt hagynak hátra.

A nagy erővel folyó nyomozást a fiatal Vologya Sarapov vezeti, és kitartó munkával végül is megérdemelt helyükre – rács mögé – juttatja a veszedelmes bűnözőket.

„Rádiótávirat. – Szeptember 4-én nyolc óra nulla perckor a jalta – karadagi országúton, a harmincnyolcas kilométerkőnél, Szolnyecsnij Gaj község lakosai férfihullát találtak az útmentei cserjésben, fején lőfegyvertől származó sérüléssel. A szemlebizottság megérkezéséig megtettük a szükséges intézkedéseket és biztosítottuk a helyszín őrizetét…”

Ez a pár soros távirat indítja el az izgalmas események – autólopások, rablások, gyilkosságok – láncolatát és hozza működésbe az igazságszolgáltatás gépezetét is. Az ismeretlen gyilkos és a nyomozó tiszt élethalálharca érdekes, filmszerűen pergő képekben bontakozik ki a két szerző mindvégig fordulatos könyvében.

„Rádiótávirat. – Szeptember 4-én nyolc óra nulla perckor a jalta – karadagi országúton, a harmincnyolcas kilométerkőnél, Szolnyecsnij Gaj község lakosai férfihullát találtak az útmentei cserjésben, fején lőfegyvertől származó sérüléssel. A szemlebizottság megérkezéséig megtettük a szükséges intézkedéseket és biztosítottuk a helyszín őrizetét…”

Ez a pár soros távirat indítja el az izgalmas események – autólopások, rablások, gyilkosságok – láncolatát és hozza működésbe az igazságszolgáltatás gépezetét is. Az ismeretlen gyilkos és a nyomozó tiszt élethalálharca érdekes, filmszerűen pergő képekben bontakozik ki a két szerző mindvégig fordulatos könyvében.

Lépj ​a jövő útjára!

2066 – Philadelphia.

Themisz, a titokzatos szuperszámítógép mindent lát, még a jövőt is. Kiszámítja, hogyan boldogulhat legjobban az emberiség.

Digitális jósok súgják meg a jövőt, ám az egyikük meghal, miközben Jarrednek, a zsoldosnak egy döbbenetes üzenetet mutat.

Vajon rendszerhiba vagy valóban a jövőt fedi fel?

Az események láncreakcióként követik egymást.

Rejtélyes szervezet lendül mozgásba, hogy a virtuális térbe börtönözött, testetlen hacker segítségével megfejtse a Themisz titkait. A meghasonlott zsoldos döntésre kényszerül véres állandóság és küzdelmes változás között. Yolanda, a reflektorokhoz szokott riporternő szembesül a kíméletlen valósággal. Vajon él a csábító ajánlattal? Engedi, hogy maga a jövő költözzön be saját húsába és csontjába? Victor, a cég vezérigazgatója is nyomozásba kezd, hogy olyan sötét titkot fedjen fel, amitől még őt is óvják.

Mi valójában a rejtélyes Themisz?

Harc kezdődik a valóságban és a kibertérben egyaránt.

Már nem csak Themisz a tét, hanem a szabadság.

Vajon a test vagy az elme szabadsága fontosabb?

Lépj ​a jövő útjára!

2066 – Philadelphia.

Themisz, a titokzatos szuperszámítógép mindent lát, még a jövőt is. Kiszámítja, hogyan boldogulhat legjobban az emberiség.

Digitális jósok súgják meg a jövőt, ám az egyikük meghal, miközben Jarrednek, a zsoldosnak egy döbbenetes üzenetet mutat.

Vajon rendszerhiba vagy valóban a jövőt fedi fel?

Az események láncreakcióként követik egymást.

Rejtélyes szervezet lendül mozgásba, hogy a virtuális térbe börtönözött, testetlen hacker segítségével megfejtse a Themisz titkait. A meghasonlott zsoldos döntésre kényszerül véres állandóság és küzdelmes változás között. Yolanda, a reflektorokhoz szokott riporternő szembesül a kíméletlen valósággal. Vajon él a csábító ajánlattal? Engedi, hogy maga a jövő költözzön be saját húsába és csontjába? Victor, a cég vezérigazgatója is nyomozásba kezd, hogy olyan sötét titkot fedjen fel, amitől még őt is óvják.

Mi valójában a rejtélyes Themisz?

Harc kezdődik a valóságban és a kibertérben egyaránt.

Már nem csak Themisz a tét, hanem a szabadság.

Vajon a test vagy az elme szabadsága fontosabb?

Viannak ez a regénye más, mint a korábbiak: komorabb, szigorúbb, komolyabb. Igaz, ebből sem hiányoznak a szójátékok, a fantasztikus részletek, az abszurd, sőt morbid jelenetek – a kecskék autostoppolnak, a gyerekek tudnak repülni, a plébános nyilvános boxmérkőzést szervez a sekrestyéssel –, de Vian ezúttal egy kicsit megzabolázza féktelen játékos kedvét, és egy sötét, kíméletlen, helyenként Kafkát idéző világot mutat be a maga hol kegyetlen, hol szemérmesen érzelmes, szilaj, vibráló stílusában.

A Hullasztó 1953-ban jelent meg, eleinte értetlenség fogadta, alig néhány évvel később azonban egymás után ért meg újabb kiadásokat, s ma már – a Pekingi ősz és a Tajtékos napok mellett – Vian egyik legkedveltebb, legtöbbet idézett műve.
A vörös patakon ott cirkált a Dicsőság csónakja, rothadó húsdarabok után kutatva. Holtottó odakiáltott neki. Amikor a csónak egészen közel ért hozzá, beleugrott.

-Nos, mi újság? – kérdezte kedélyesen.

-Semmi – felelte a Dicsőség.

Holtottó elővette azt a hátsó gondolatot, ami már reggel óta érlelődött benne.

-Tudja mit? – javasolta. – Mi lenne, ha elmennénk magához? Szeretnék néhány kérdést feltenni magának.

-Végül is, miért ne? – mondta a Dicsőság. – Menjünk. Megengedi?

Mintha rugó lökte volna ki, beugrott a vízbe. De közben vacogott. Nagy nyögve lökte magát előre egy uszadék felé, s ügyesen a szája közé kapta. Egy igen kis kéz volt. Tintafoltos kéz. Visszamászott a csónakba.

-Nézd csak – nézegette a kezet –, a Karesz kölyke már megint nem volt hajlandó megírni a házi feladatát.