De entre todas las imitaciones de Sherlock Holmes, Solar Pons está tan bien dibujada que ha inspirado por sí misma pastiches y grupos de estudio. La creación de August Derleth, también conocido por sus escritos y publicaciones de terror y de ciencia ficción, no pretendía ser una copia de Holmes, sino un discípulo del Master Detective. Las aventuras de Pons (con su compañero el Dr. Lyndon Parker) eran misterios meticulosamente trazados, ambientados en las décadas de 1910 y 1920. Derleth escribió la primera historia en 1928, con el permiso expreso de sir Arthur Conan Doyle, y la septuagésima, en 1971. «Solar Pons no es una caricatura de Sherlock Holmes», escribió Vincent Starrelt, en su prólogo para la primera colección de Pons. «Más bien es un imitador ingenioso, con un brillo en su mirada que nos cuenta que sabe que no es Holmes, que nosotros lo sabemos, pero que espera gustarnos de todas formas por lo que simboliza». Efectivamente, Pons gustó tanto que en 1967 Luther Norris creó los Praed Street Irregulars, a imagen de los Irregulares de Baker Street, la sociedad literaria de Sherlock Holmes, y, tras la muerte de Derleth, el escritor Basil Copper escribió un número de volúmenes adicionales de relatos cortos y una novela sobre las aventuras posteriores de Pons.El volumen incluye los siguientes relatos: «La aventura de la sanguijuela roja», «Aventuras de los arqueros de Sussex», «La casita de porcelana» y «La caja de taracea».<

Las dos obras, expresión del Romanticismo rioplatense, tienen propuestas estéticas distintas: 'La cautiva' construye en forma de poema la geografía pampeana e instala en ese espacio el enfrentamiento brutal de dos culturas. 'El matadero', escrito en prosa y con lenguaje crudo y popular, enmascara en su ficción la crítica al régimen de Rosas. En el estudio que acompaña la edición, ambas obras sirven de motivo para renovar un planteo que nos sigue tocando de cerca: el problema de la alteridad (el indio, el mazorquero, o quien en nuestros días sea visto como 'otro') y la necesidad de clasificarlo en un universo de sentidos.<

Catro relatos de misterio que Docampo adica ós seu pais, dos que di que foron grandes contadores de contos. Son historias que cando as lemos, parece que as estamos escoitando, o cal fai que o noso medo vaia en aumento e ademais poden facer lembrarnos os nosos medos que criamos especiais: aquela carballeira chea de sombras, o vento que abanea os salgueiros, a neve que nos chamaba a andar e ía borrando as nosas pisadas co risco de perdernos, a brétema que non nos deixa enxergar que seres se ocultan...<

Alcestis (Άλκηστις) es una de las más tempranas obras supervivientes del dramaturgo griego Eurípides. La obra fue probablemente producida por primera vez en las Dionisias del año 438 a. C., estando ya avanzada la carrera del autor. A veces se la caracteriza como una obra satírica y a veces como un melodrama.Eurípides la presento como la pieza final de una tetralogía con la que ganaría el segundo premio. Se aceptó Alcestis a pesar de que se entendía que la última pieza de una tetralogía había de ser un drama satírico, cosa que no era en propiedad. Las otras tres obras eran Cresis (Κρῆσσαι), Alcmeón (Ἀλκμαίων ὁ διὰ Ψωφῖδος) y Télefo (Τήλεφος).Apolo, tras matar a los Cíclopes, había quedado exiliado del Olimpo durante nueve años, que pasó al servicio del rey de Tesalia, Admeto, un hombre conocido por su hospitalidad y que trató muy bien a Apolo. En agradecimiento, Apolo consiguió para Admeto que las Moiras le concediesen vivir más allá de la fecha de su muerte. El regalo, sin embargo, tiene un precio: Admeto debe encontrar a alguien que lo sustituya cuando la Muerte venga a reclamarlo.Llega el momento de la muerte de Admeto, y no ha encontrado a nadie que lo sustituya. Su padre no desea entregarse y cree que es ridículo que le pidan abandonar una vida que disfruta tanto como parte de este raro acuerdo. Finalmente, su devota esposa, Alcestis, se muestra conforme en ser llevada en su lugar, porque no desea dejar a sus hijos sin padre o ser abandonada por su amado y, al comienzo de la obra, ella está próxima a la muerte.<

El Sorgo Rojo, bien conocida en Occidente gracias a su adaptación cinematográfica, nos ofrece una visión renovada de la Revolución Cultural. Los Herederos de los Siete Reinos constituye un documento único sobre las revueltas que concluyeron en los trágicos incidentes de la plaza de Tian An Men. La obra oscila entre la cruda descripción de un presente inestable (tras la Revolución Cultural, China aún se debate entre la miseria y la falta de libertad) y las puntuales evocaciones del pasado y de sus creencias religiosas. El valor documental de la obra queda reforzado por los rasgos autobiográficos que el autor intercala en la narración.<

Tras el saqueo de Troya, la flota está pronta a partir, y las troyanas están siendo sorteadas. El destino de cada troyana no puede ser otro que el ser malmaridadas con algún vencedor. Es un canto lleno de dramatismo por las consecuencias de la guerra. Se destaca la crueldad de los vencedores, que, en su desmesura (hybris), no tienen piedad con los vencidos, ni respeto a los dioses, ya que profanan sus templos. Ni siquiera tienen consideración con los niños, manifestando así abiertamente su temor a ellos cuando crezcan.Formaba parte de una tetralogía que estaba formada además por las tragedias Alejandro y Palamedes, y por el drama satírico Sísifo.Fue presentada, junto con Alejandro y Palamedes, en las Grandes Dionisias, en la 91ª Olimpiada, año 415 a. C. En el concurso, Eurípides obtuvo el segundo puesto, por detrás de Jenocles.<

Imagina a un asesino sin compasión; a su paso, nadie queda con vida. Llámalo «El Viajero», conviértelo en un mito y témele. Coge luego a cinco amigas que primero le abren la puerta al caos y luego emprenden la huida. Ponles en el equipaje cinco kilos de heroína y un arma. Llámalas «Las dulces gamberras» y desconfía. Coge a un hombre cuya sola existencia te horrorizaría y cuya única obsesión es atrapar a las chicas. Llámalo «El inquilino» y evítalo.Tú eres cada uno de los personajes de esta novela; como ellos estás lleno de sed de venganza. Rey indiscutible del manejo de la segunda persona, Zoran Drvenkar te invita a convertirte en un asesino real.<

«Fenicias» es la tragedia más larga de Eurípides y una de las más complejas por su abundancia de personajes y situaciones. Ambientada en Tebas, se centra en la lucha por el poder entre los hermanos Eteocles y Polinices tras la caída de su padre Edipo. Eurípides, con su continuo afán innovador, aborda aquí las conocidas vicisitudes del mito tebano (desde el matrimonio de Edipo y Yocasta hasta el enfrentamiento entre Antígona y Creonte), pero rompe con la tradición y adapta los acontecimientos y los personajes a su conveniencia para ofrecer una obra sorprendente. En «Orestes», el protagonista enloquece tras dar muerte a su madre Clitemnestra, asesina de su esposo Agamenón. Electra tiene cuidado de él mientras ambos están a punto de ser juzgados por los ciudadanos de Argos con el cargo de matricidio. Solicitan en vano la ayuda de Menelao, hermano de Agamenón, y tratarán de obligarle mediante el rapto de su esposa Helena. Sólo la intervención de Apolo logrará introducir un desenlace. Al igual que hiciera en Electra, Eurípides da a sus personajes un tratamiento realista y humano que les aleja de sus orígenes arquetípicos, lo cual debió de asombrar al público ateniense. En «Ifigenia en Áulide» aparece Agamenón en el trance de tener que sacrificar a su hija Ifigenia en la población del título para propiciar el éxito de la expedición griega a Troya. Trata de salvarla mediante argucias, a las que se opone su hermano Menelao. Marcada por la violencia, esta tragedia ha sugerido a muchos espectadores una denuncia contra la locura de la guerra, en la que una joven inocente debe morir por una profecía en la que pocos creen. «Bacantes» trata la introducción en Grecia del culto a Dionisio, una religión muy distinta de la tradicional olímpica. Dioniso llega a Tebas y enloquece a las mujeres, que celebran sus ritos en el monte Citerón. Desgracias terribles caen sobre los que se oponen a su divinidad. Bacantes, con su acción feroz y los éxtasis de sus odas corales, es el mejor reflejo del espíritu dionisíaco en toda la literatura, y la única tragedia ática conocida que tiene a un dios como protagonista.<

Joe Dispenza saltó a la fama tras participar en la película ¿Y tú qué sabes?, un documental sobre la sobrecogedora capacidad de la mente para transformar la realidad que corrió de mano en mano sin ninguna publicidad, gracias al boca oreja.Ahora, el popularísimo científico y autor de Desarrolla tu cerebro profundiza en todos aquellos temas que tanto nos cautivaron —física cuántica, neurociencia, biología y genética— para enseñarnos a reprogramar el cerebro y ampliar nuestro marco de realidad.El resultado es un método práctico de trasformación para crear prosperidad y riqueza, pero también un viaje prodigioso a un nuevo estado de conciencia.<

Korea és az orosz Távol-Kelet után, Nyugat-Európában lép akcióba a Központ egyik részlege, ezúttal maga az igazgató és két vezető munkatársa: a számítógépes főnök és a felderítő tiszt.
Németországban és Franciaországban kerülnek szembe szélsőséges szervezetekkel. A számítógépekkel elérhető legmodernebb technika és az emberi helytállás – megannyi feszült és izgalmas helyzeten át – ezúttal is győzelemhez segíti őket.
Tom Clancy napjaink egyik legsikeresebb bestseller szerzője, könyveiből eddig több mint 14 millió példány kelt el. Neve ismerősen és jól hangzik a Vadászat a Vörös Októberre és a Harrison Ford főszereplésével forgatott Férfias játékok című filmek sikere óta.

<

A címben szereplő szerkezet komoly tudományos eszköz, olyan inga, amellyel a Föld forgása roppant egyszerűen és meggyőzően bizonyítható. Joggal került a könyv élére, hiszen Eco művének alapkérdése nagyjából az: vajon tényleg forog-e a Föld, illetőleg miként bizonyítható egyáltalán ez az állítás. A Föld forgása természetesen nemcsak konkrétan, sőt elsősorban nem konkrétan értendő, hanem a lehető legszélesebben (filozófiai) általánosságban, méghozzá többféle  megközelítésben: van-e az embernek (minden embernek) őrangyala, van-e kitüntetett pont a Mindenségben; van-e "értelme" a világegésznek, van-e Terv, amely a létet modellálja; van-e kapcsolat a miszticizmus, okkultizmus, rózsakeresztes-templomos és a természettudomány között; van-e összefüggés múlt és jelen között; van-e neve (és hány neve?) Istennek stb? A végső titkokat feszegeti, variálja, modellálja, generálja Eco, felhasználva a titkos tudományok hozadékát éppúgy, mint a természettudomány téziseit, a történelmi legendákat, "titkokat" nem kevésbé, mint a sci-fi "felfedezéseit", a szemiotika (jórészt maga teremtette) heurisztikus módszereit, csakúgy, mint a legvaskosabb mindennapok józan bölcsességeit. Ám a regény korántsem filozófiai-bölcseleti-misztikus "szövegelés". Izgalmas, tudatos történet, amelyben a végső titkok nagyon üdítően keverednek, kapcsolódnak, vegyülnek krimiérdekességű és -jellegű sztorikkal, maffiózós,  titkosszolgálatos, szabadkőművesi "összeesküvésekkel", szexis elmélkedésekkel és ínycsiklandó epizódokkal.
<

Ha nincs ellenség, mivel biztassuk a népet? A földrengés tördelte padlózathoz hasonlatos kövek közt egyszer csak görnyedt hátú, kaftános-föveges, õsz kecskeszakállat viselõ ármányos rabbinusok vegyülnek el, és támaszkodnak-dõlnek maguk is a düledezõ sírokra, girbegurbán sûrûsödõ kísértetsokaság az éjben. S középen annak a Löw rabbinak a sírja, aki a XVI. században életre keltette a Gólem nevû szörnyet, hogy az álljon bosszút a zsidóság nevében mindenért.
Jobb ez, mint Dumas, jobb, mint a jezsuiták képzel kívánatos ellenséget a holdvilágos boszorkányéj-hangulatú helyszínre Simonini kapitány, és munkához lát.
Simonini a fantázia szülötte, de nagyon is valószerû gazember. Tõrbotra támaszkodó idegen- és fõleg nõgyûlölõ haspók, magányos nyomorult létére fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító õ, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket szõ, és merényleteket szervez. Az persze csak a regényes képzelet mûve, hogy Simonini kapitánynak mindenhez és mindenkihez köze van: a görbe lábú gnóm Garibaldi körül szaglászó piemonti besúgóhálózathoz, a párizsi kocsmák abszintgõzében szervezkedõ alvilági bombagyárosokhoz, a párizsi kommün zavarosában halászó francia és porosz hírszerzéshez, a Dreyfus-ügy bordereau-jához és a muzsikokat ördögi félnivalóval biztató cári Ohranához éppúgy, mint a Charcot-klinika Frode doktor nevû hipnotizõrgyakornokához, vagy épp a fekete miséket celebráló sátánista Boullan abbéhoz. A szereplõk és a tények, az ügyek és a dokumentumok azonban (el egészen a hitleri haláltáborok kiagyalóit megihletõ Cion bölcseinek jegyzõkönyvei-ig) mind-mind vérfagyasztóan igaziak. S a képzelt Simonini is csupa olyasmit tesz, amit valakik valamikor csakugyan véghezvittek.

Ráadásul ki tudja? Egy XIX. századias kalandregény lapjain akár titokzatos hasonmása is támadhat az embernek. És utószavában talán nem tréfából jegyzi meg Eco professzor: bizonyos értelemben azért mégiscsak létezett õ. Sõt az az igazság, hogy mindmáig itt van köztünk.

<

Az olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit, igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. "Ki a tettes?" Ez a kérdés - figyelmeztet a regényhez írott "széljegyzeteiben" Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor - nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a "tettesig" sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.
<

A tegnap szigete afféle megtalált kézirat. Descartes-ból, Galileiből és Spinozából, Marinóból és John Donne-ból, Vermeerből, Arcimboldóból és mindenféle furcsaságokból összegyúrt, mégis szívgyönyörködtetően eredeti olvasmány. Egy barokk ifjúról szól, akit sorsa a spanyolok ostromolta Casale hős várvédőjéből szabadgondolkodó párizsi szerelmessé, majd a Bastille foglyává, Mazarin titkosügynökévé és végül déltengeri hajótörötté tesz.
Végül? Hajótörése nem szokványos: "mióta világ a világ, alighanem egyetlen olyan képviselője vagyok emberi fajunknak, aki egy elhagyatott hajón szenvedett hajótörést" - írja a hajdani ifjú, Roberto de la Grive a lakatlannak tetsző hajón. A lakatlan hajó pedig egy szigettől (az "antipódus-délkör" vonalán túli legendás Salamon-szigettől?) nem messze horgonyoz, és minden földi jóval roskadásig meg van rakva, de ketrecbe zárt trópusi madarakon kívül egy lélek sincs rajta. Valóságos kísértethajó. Jobban mondva... Roberto egyre furább jeleit észleli egy titokzatos Másik nemkülönben titokzatos jelenlétének. Ki lehet az? A gyerekkorától a fantáziájában élő Hasonmás, aki miatt alkalmasint hajba, majd tengerre került?
Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kap az olvasó. A végső válaszokat azonban mintha a Tegnap szigete kínálná. Át kéne jutni. De hogyan? Roberto nem tud úszni.
Vajon sikerül-e?
A regényhős gyakorol, gyakorlás közben leveletek ír Szíve Hölgyének, emlékezik, és képzeleg. Végül úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi sorsát. Ajtót nyit a Képtelenség Palotáján. Belép a tulajdon regényébe.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.A tegnap szigete afféle megtalált kézirat. Descartes-ból, Galileiből és Spinozából, Marinóból és John Donne-ból, Vermeerből, Arcimboldóból és mindenféle furcsaságokból összegyúrt, mégis szívgyönyörködtetően eredeti olvasmány. Egy barokk ifjúról szól, akit sorsa a spanyolok ostromolta Casale hős várvédőjéből szabadgondolkodó párizsi szerelmessé, majd a Bastille foglyává, Mazarin titkosügynökévé és végül déltengeri hajótörötté tesz. Végül? Hajótörése nem szokványos: "mióta világ a világ, alighanem egyetlen olyan képviselője vagyok emberi fajunknak, aki egy elhagyatott hajón szenvedett hajótörést” – írja a hajdani ifjú, Roberto de la Grive a lakatlannak tetsző hajón. A lakatlan hajó pedig egy szigettől (az "antipódus-délkör” vonalán túli legendás Salamon-szigettől?) nem messze horgonyoz, és minden földi jóval roskadásig meg van rakva, de ketrecbe zárt trópusi madarakon kívül egy lélek sincs rajta. Valóságos kísértethajó. Jobban mondva… Roberto egyre furább jeleit észleli egy titokzatos Másik nemkülönben titokzatos jelenlétének. Ki lehet az? A gyerekkorától a fantáziájában élő Hasonmás, aki miatt alkalmasint bajba, majd tengerre került? Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kap az olvasó. A végső válaszokat azonban mintha a Tegnap szigete kínálná. Át kéne jutni. De hogyan? Roberto nem tud úszni. Vajon sikerül-e? A regényhős gyakorol, gyakorlás közben leveleket ír Szíve Hölgyének, emlékezik, és képzeleg. Végül úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi sorsát. Ajtót nyit a Képtelenség Palotáján. Belép a tulajdon regényébe.

A tegnap szigete már nem "egyetlen regény", aminek A rózsa nevé-t hitték, és nem is lenyűgöző ráadás, aminek A Foucault-ingá-t vélték sokan, hanem "csupán" egy nagyszerű író nagyszerű új regénye.
Eco-regény. Afféle megtalált kézirat. Descartes-ból, Galileiből és Spinozából, Marinóból és John Donne-ból, Vermeerből, Arcimboldóból és mindenféle furcsaságokból összegyúrt, mégis szívgyönyörködtetően eredeti olvasmány. Egy barokk ifjúról szól, akit sorsa a spanyolok ostromolta Casale hős várvédőjéből szabadgondolkodó párizsi szerelmessé, majd a Bastille foglyává, Mazarin titkosügynökévé és végül déltengeri hajótörötté lesz.
Végül? Hajótörése nem szokványos: "mióta világ a világ, alighanem az egyetlen olyan képviselője vagyok emberi fajunknak, aki egy elhagyott hajón szenvedett hajótörést" - írja a hajdani ifjú, Roberto de la Grive a lakatlannak tetsző hajón. A lakatlan hajó pedig egy szigettől (az "antipódus-délkör" vonalán túli legendás Salamon-szigettől?) nem messze horgonyoz, és minden földi jóval roskadásig meg van rakva, de ketrecbe zárt trópusi madarakon kívül egy lélek sincs rajta. Valóságos kísértethajó. Jobban mondva... Roberto egyre furább jeleit észleli egy titokzatos Másik nemkülönben titokzatos jelenlétének. Ki lehet az? A gyerekkorától a fantáziájában élő Hasonmás, aki miatt alkalmasint bajba, majd tengerre került?
Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kap az olvasó. A végső válaszokat azonban mintha a Tegnap Szigete kínálná. Át kéne jutni. De hogyan? Roberto nem tud úszni.
Vajon sikerül-e?
A regényhős gyakorol, leveleket ír Szíve Hölgyének, emlékezik, és képzeleg. Végül úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi sorsát. Ajtót nyit a Képtelenség Palotáján. Belép a tulajdon regényébe.

A tegnap szigete már nem "egyetlen regény", aminek A rózsa nevé-t hitték, és nem is lenyűgöző ráadás, aminek A Foucault-ingá-t vélték sokan, hanem "csupán" egy nagyszerű író nagyszerű új regénye.
Eco-regény. Afféle megtalált kézirat. Descartes-ból, Galileiből és Spinozából, Marinóból és John Donne-ból, Vermeerből, Arcimboldóból és mindenféle furcsaságokból összegyúrt, mégis szívgyönyörködtetően eredeti olvasmány. Egy barokk ifjúról szól, akit sorsa a spanyolok ostromolta Casale hős várvédőjéből szabadgondolkodó párizsi szerelmessé, majd a Bastille foglyává, Mazarin titkosügynökévé és végül déltengeri hajótörötté lesz.
Végül? Hajótörése nem szokványos: "mióta világ a világ, alighanem az egyetlen olyan képviselője vagyok emberi fajunknak, aki egy elhagyott hajón szenvedett hajótörést" - írja a hajdani ifjú, Roberto de la Grive a lakatlannak tetsző hajón. A lakatlan hajó pedig egy szigettől (az "antipódus-délkör" vonalán túli legendás Salamon-szigettől?) nem messze horgonyoz, és minden földi jóval roskadásig meg van rakva, de ketrecbe zárt trópusi madarakon kívül egy lélek sincs rajta. Valóságos kísértethajó. Jobban mondva... Roberto egyre furább jeleit észleli egy titokzatos Másik nemkülönben titokzatos jelenlétének. Ki lehet az? A gyerekkorától a fantáziájában élő Hasonmás, aki miatt alkalmasint bajba, majd tengerre került?
Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kap az olvasó. A végső válaszokat azonban mintha a Tegnap Szigete kínálná. Át kéne jutni. De hogyan? Roberto nem tud úszni.
Vajon sikerül-e?
A regényhős gyakorol, leveleket ír Szíve Hölgyének, emlékezik, és képzeleg. Végül úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi sorsát. Ajtót nyit a Képtelenség Palotáján. Belép a tulajdon regényébe.

A tegnap szigete már nem "egyetlen regény", aminek A rózsa nevé-t hitték, és nem is lenyűgöző ráadás, aminek A Foucault-ingá-t vélték sokan, hanem "csupán" egy nagyszerű író nagyszerű új regénye.
Eco-regény. Afféle megtalált kézirat. Descartes-ból, Galileiből és Spinozából, Marinóból és John Donne-ból, Vermeerből, Arcimboldóból és mindenféle furcsaságokból összegyúrt, mégis szívgyönyörködtetően eredeti olvasmány. Egy barokk ifjúról szól, akit sorsa a spanyolok ostromolta Casale hős várvédőjéből szabadgondolkodó párizsi szerelmessé, majd a Bastille foglyává, Mazarin titkosügynökévé és végül déltengeri hajótörötté lesz.
Végül? Hajótörése nem szokványos: "mióta világ a világ, alighanem az egyetlen olyan képviselője vagyok emberi fajunknak, aki egy elhagyott hajón szenvedett hajótörést" - írja a hajdani ifjú, Roberto de la Grive a lakatlannak tetsző hajón. A lakatlan hajó pedig egy szigettől (az "antipódus-délkör" vonalán túli legendás Salamon-szigettől?) nem messze horgonyoz, és minden földi jóval roskadásig meg van rakva, de ketrecbe zárt trópusi madarakon kívül egy lélek sincs rajta. Valóságos kísértethajó. Jobban mondva... Roberto egyre furább jeleit észleli egy titokzatos Másik nemkülönben titokzatos jelenlétének. Ki lehet az? A gyerekkorától a fantáziájában élő Hasonmás, aki miatt alkalmasint bajba, majd tengerre került?
Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre választ kap az olvasó. A végső válaszokat azonban mintha a Tegnap Szigete kínálná. Át kéne jutni. De hogyan? Roberto nem tud úszni.
Vajon sikerül-e?
A regényhős gyakorol, leveleket ír Szíve Hölgyének, emlékezik, és képzeleg. Végül úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi sorsát. Ajtót nyit a Képtelenség Palotáján. Belép a tulajdon regényébe.

<

En una zona del bajo Piamonte donde años después se fundaría la ciudad de Alessandria, el fantasioso y embustero Baudolino conquista a Federico Barbarroja y se convierte en su hijo adoptivo. Baudolino inventa historias que se transforman en Historia y, empujado por la imaginación de su ahijado, Federico emprende una cruzada por restituir al Preste Juan las más prestigiosa reliquia de la cristiandad, el Santo Grial. Federico muere en el intento, y será Baudolino quien continúe el viaje hacia tierras lejanas, desafiando monstruos y enamorando a la más singular de las hijas de Eva. Aventura picaresca, novela histórica, relato de un delito imposible, teatro de invenciones lingüísticas hilarantes, esta obra es una celebarción del mito y la utopía.<

Fun books

Choose a genre