Popular books

Nick Eastwood

X-rated wife

Diary novel

Chris Dlacey

Tűzcsillag

Ron Evans

Daughter was hotter

Diary novel

Chris D_Lacey

Az utolsó sárkány_krónikája_01- tűzkönny

Christelle Dabos

A tél jegyesei

Anima lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt...
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.

Christelle Dabos trilógiájának első kötete számos irodalmi díjat nyert, és a legnagyobb francia kiadó, a Gallimard első könyveseknek járó elismerését is magáénak tudhatja.

Ron Evans

Naughty young widow

Diary novel

Christelle Dabos

Bábel ​emlékezete

Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Kényszerű magányában gondolkodni volt ideje elég, és elmondhatatlanul szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Némi segítséggel eljut Bábelre, és hamis személyazonosság alatt igyekszik megtalálni a helyét az ottani társadalomban.
A beilleszkedés egyfelől nem túlságosan nehéz, ugyanis a szilánkcsoport lakossága származását tekintve igen vegyes, a legmodernebb technikai vívmányokkal azonban olykor meggyűlik az Animista baja. A nyomozását leginkább az segíti, hogy felveteti magát a helyi virtuózneveldébe, ahol persze újabb ellenfelei és irigyei is akadnak. De vajon az olvasótehetsége elég lesz-e ahhoz, hogy mélyebbre ásson, és közelebb kerüljön az igazsághoz? És hogy Thorn nyomára bukkanjon a bábeli zűrzavarban?

Ron Evans

Mom_s always horny

Diary novel

Christelle Dabos

Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban

2017 egyik legnagyobb ifjúsági könyvsikere, A tél jegyesei végre folytatódik! A Tükörjáró-sorozat második részében a Sark kegyetlen világába száműzött Ophélie hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Nemcsak különleges képességeire derült fény, hanem arra is, mekkora fenyegetést jelent ellenségei számára. Nincs más választása, minthogy saját maga leplezze le az udvari intrikákat. Ebben a különösen veszélyes helyzetben pedig csak titokzatos vőlegényére, Thornra számíthat. Eközben rejtélyes eltűnések tartják izgalomban az udvart, Ophélie pedig hirtelen egy nyomozás kellős közepébe csöppen, amelynek végén talán megtalálhatja az igazságot a Délibábosok keltette illúziók mögött.

Tess Evans

Book of Lost Threads

Life is full of loose ends. Some are merely dusty cobwebs of regret that hang limp and forgotten in the shadowy corners of our past, others are the barbed rusty wires of unfinished business that bind and constrict even the most mundane aspects of our existence. In her debut novel Tess Evans delves into the tangled lives of her characters and explores the unresolved baggage that they must each unpack in order to move on with their lives.

The Book of Lost Threads opens on a wet winter’s night. Moss has just arrived at the doorstep of Finn Clancy, the man she believes to be her father and she is seeking answers. Finn, however, is not immediately inclined to provide them. Immersed in guilt and self pity he has forged a life for himself in the fictional Victorian town of Opportunity. Drawn to fellow lost souls Mrs Lily Pargetter and her nephew Sandy, he has eked out a life attempting to atone for his past sins, both real and imagined.

Moss’s appearance jars the fragile rhythm of his life and kick starts a series of events that affect not only the novel’s four main characters, but also the entire town. Moss, Finn, Mrs Pargetter and Sandy have all been touched by tragedy, and all have developed their own individual coping strategies. Moss denies her talents, Finn retreats into silence, Sandy makes plans for a town memorial, the ‘Great Galah’ and Mrs Pargetter knits – she has been steadily making tea cosies for the United Nations for thirty five years.

With a delicate but deft touch their individual and collective stories are carefully teased out and examined. Tess Evans recently wrote that the Book of Lost Threads begins with a question which, once answered, gives rise to a train of further questions and answers. Its strongest moments are in the stories of Finn, Mrs Pargetter and Sandy. Finn is crippled by the results of one drunken night’s thoughtless actions and Mrs Pargetter struggles with the consequences of horrendous personal loss. Sandy is weakened by a lifetime of failure to stand up to his bullying father. Even his voice is constricted, sounding ‘as though it were being forced out from somewhere high in the throat.’ He is initially a feeble, unattractive character who finally gains strength when he confronts his own demons, for it is only then that his innate kindness can shine through.

Moss’s struggle is perhaps the least convincing of the four, but this is largely because her loss and subsequent regret are only recent and have not warped her beyond recognition – I would have liked even more of her story. In contrast, Finn feels his tragedy is so all consuming that ‘the person he was… no longer existed’, Moss is the catalyst for the others to find resolution and for them to become whole and balanced individuals. It is through her that the lost threads of the title, all of the loose ends and unfinished tales, are woven into a rich tapestry of meaning – although all four characters contribute to each of the other’s healing and growth.

The Book of Lost Threads is Tess Evan’s first novel. She is a Melbourne author who has also written many short stories and poems. Her previous experience in the TAFE system, where she taught and counselled a wide range of people of all ages, professions and life experience, is clearly reflected in the depth of her work. The lyrical writing makes it deceptively accessible, but it is far more than a light easy read. The complexities of the themes and characters are attributes of a much deeper work, one that lingers in the imagination. I would recommend it to anyone seeking a thoughtful exploration of the gentle power of humanity.

Christina Dodd

A baj magassarkúban érkezik

Amikor Brandi Michaels rájön, vőlegénye azért repült Las Vegasba, hogy feleségül vegye a barátnőjét, zálogba csapja a jegygyűrűjét, vesz magának egy csábos ruhát, és egy fülledt éjszakát egy Roberto Bartolini nevű jóképű olasz idegen karjai közt tölt. Amikor Brandi egy gyilkos célpontjává válik, nincs más lehetősége, mint Robertóhoz fordulni – a férfihoz, aki vagy a megmentője, vagy a bukása lesz. Egy dolog azonban biztos: harc nélkül nem adja meg magát…<

Craig Esposito

Katie_s Pain Lesson

Abused

Christopher Diable

A rágógumis kishölgy

"A lány hanyatt feküdt, haja az arcába hullt, egyik karja kinyújtva a teste mellett, a másik a mellén. A folyosó halovány fényében mintha alig észrevehetően lélegzett volna. Narancssárga kis rakott ruhája fedetlenül hagyta telt karját, fölcsúszott a combjára, kis darabon a bugyija is kilátszott.

Meg akarta érinteni a lányt, keze megállt fölötte a levegőben, s egészen közel hajolva a füléhez, halkan szólította:

– Carine…

Leheletétől meglebbent néhány hajszál. Azt hitte, a kislány fölébred. Még kétszer-háromszor szólongatta, ideges ujjal félresimította arcából a szőke tincseket, majd hirtelen fölegyenesedett.

– Úristen…

A lány halott volt."

S Nicolas Casani, aki csak pár napja szabadult a börtönből, ahol éveket töltött meggondolatlan bántalmazásból származó gyilkosság miatt, ismét a rendőrség érdeklődésének középpontjába kerül. Bezárt lakásában holtan találja a szomszéd kislányt. A rendőrség nyomozni kezd, hogy a képtelen ügy szálait kibogozza, Casano magánnyomozásra kényszerül, hogy ártatlanságát bebizonyítsa…

Norma Egan

The new neighbor

Companion book

Christopher Douglas

Őrizők

Norma Egan

Boy-craving wife

Companion book

Clark Darlton

A ​titokzatos bolygó

A regény három hőse nagy fába vágja a fejszéjét: meg akarja oldani Hadesnek, a hírhedt halálbolygónak a titkát. A bolygóról ugyanis még egyetlen egy expedíció sem tért vissza: a bajbajutottak utolsó híradásai pedig egy eddig még soha nem tapasztalt veszedelemről árulkodnak. Mondanunk sem kell, hőseink vállalkozása sikerrel jár: bátran megküzdenek az űrkalózoknál is nagyobb pusztító erővel – s mindezt olyan fantasztikus ismeretlen veszélyeket rejtő világban, ahol az űrhajók többszörös fénysebességgel képesek száguldozni a világűrben.

Clark Darlton

Hádész – A száműzöttek világa

A Föld kitaszította őket. Bilincsbe vert férfiak és nők várakoznak összezsúfolva a teherszállító űrhajó acélpadozatán… a megsemmisülésre. A halálbüntetés a múltté – helyette ott a Hádész Büntetőbolygó, mely maga a halál: Paradicsom a bűnözőknek, Pokol a politikai elítéltek számára.

A szökés reménytelen. A Hádészról még senki sem tért vissza. Az ember mégis őrült: bizakodik a menekülésben… a közkegyelemben…

Rog Carter tudja: őt nem engedik szabadon. A Kormány elleni összeesküvés vádjában találták vétkesnek. Ennél nagyobb bűn pedig nem létezik a Földön…

A német tudományos fantasztikus irodalom atyjaként világszerte ismert szerző egyik legizgalmasabb kötetét tartja kezében az Olvasó. A mindvégig feszült hangulatú, eseménydús regény szórakoztató, ám egyúttal tanulságos olvasmányt kínál a ma és a jövő emberének.

Steven Erikson

Crack’d Pot Trail

Bauchelain and Korbal Broach

Conan Doyle

A reigate-i urak

Ivan Efremov

Cor Serpentis (Inima Şarpelui)

Великое Кольцо

Cory Doctorow

Kis Testvér

A közeljövő San Franciscójában egyre jobban eluralkodik az emberek folyamatos megfigyelésére támaszkodó ellenőrzés. A paranoia, a félelem, és a magánélet egyre durvább megsértései nemcsak az utcákon, de az iskolákban és hivatalokban is jelen vannak, és az emberek tűrőképességének határait feszegetik. Viszont néhány középiskolás kölyök, a technika segítségével, kijátssza az állandóan figyelő Nagy Testvért, hogy megpróbálják megőrizni a szabadság látszatát. Azonban egy váratlan és brutális esemény olyan helyzetbe sodorja őket, amely végleg megváltoztatja az életüket… És talán nem csak az övékét.
A többszörösen díjnyertes kanadai szerző a mai fiatalság ellenkultúrájának jó ismerője, sőt szószólója, a szerzői jogok reformjának élharcosa, népszerű blogger. Ez a regénye 2009-ben elnyerte a John W. Campbell-emlékdíjat, a Prometheus- és a Sunburst-díjat.
„Doctorow könyve elmossa a határt a már létező és a lehetséges technológiák közt, egy igazi techno-forradalmat bemutatva.” – Booklist
„Egy új nemzedék 1984-e: riasztó pillantás a jövőnkbe… vagy a jelenünkbe?” – Kirkus Reviews
„A jól megírt párbeszédek mellett a regény abban is eligazít, hogyan téveszthetjük meg az egész életünket behálózó megfigyelőrendszereket.” – Publishers Weekly
„Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a csodálatos és fontos könyvet. Remélem, minél több fiatal kezébe jut el, hogy terjessze az egészséges kételkedés eszméjét.” – Neil Gaiman
„Doctorow annyira kortárs, hogy az már fáj.” – William Gibson

Cory Doctorow

Homeland

A ​​tizenéves Marcus Yallow-t egy San Franciscó-i terrorakciót követően néhány barátjával együtt nyakon csípték a nemzetbiztonsági hatóságok, és csak nehezen ismerték be tévedésüket. A meghurcolt fiú a lázadó tini hekkerek élére állt, és harcot indított a megfigyelés önkényuralma ellen.
Most, évekkel később Marcus egy változásokat ígérő politikus webmestereként dolgozik, biztos állásban Kalifornia gazdasági összeomlása után. Ám amikor felbukkan régi ismerőse, Masha, és kezébe nyom egy pendrive-ot, tele tűzforró információkkal, amelyek átrendezhetik az egész hatalmi struktúrát, Marcusnak döntenie kell: új életét és az anyagi biztonságot választja, vagy visszatér lázadó múltjához, és keresztes hadjáratba kezd az igazság oldalán?
A Hugo-, valamint Nebula-díjakra jelölt és több más kitüntetést el is nyert Kis Testvér folytatásában a kanadai író és internet-guru ismét elsősorban az ifjúságot szólítja meg, de valójában minden olyan embert, aki aggódik amiatt, amerre a világunk ma tart.
„Doctorow sikeresen egyensúlyozza a mondanivalót a történettel ebben a közeljövőben játszódó majdnem-disztópiában."

– Kirkus Reviews
„Csodálatos, fontos könyv… az év minden más olvasmányánál jobban ajánlom."

– Neil Gaiman a Kis Testvérről

Umberto Eco

Il nome della rosa

Ultima settimana del novembre 1327. Ludovico il Bavaro assedia Pisa e si dispone a scendere verso Roma, il papa è ad Avignone e insiste per avere al suo cospetto Michele da Cesena, generale dei francescani, i quali qualche anno prima hanno proclamato a Perugia che Cristo non ha avuto proprietà alcuna. Dottrina eretica, come eretici sono i fraticelli, i cui roghi illuminano l’Italia e la Francia, come eretiche erano le bande armate di fra Dolcino, debellato e bruciato da due decenni. Su questo sfondo storico si svolge la vicenda di questo romanzo, ovvero del manoscritto misterioso di Adso da Melk, un novizio benedettino che ha accompagnato in una abbazia dell’alta Italia frate Guglielmo da Baskerville, incaricato di una sottile e imprecisa missione diplomatica. Ex inquisitore, amico di Guglielmo di Occam e di Marsilio da Padova, frate Guglielmo si trova a dover dipanare una serie di misteriosi delitti (sette in sette giorni, perpetrati nel chiuso della cinta abbaziale) che insanguinano una biblioteca labirintica e inaccessibile. Guglielmo risolverà il caso, forse troppo tardi, in termini di giorni, forse troppo presto, in termini di secoli. E per farlo dovrà decifrare indizi di ogni genere, dal comportamento dei santi a quello degli eretici, dalle scritture negromantiche al linguaggio delle erbe, da manoscritti in lingue ignote alle mosse diplomatiche degli uomini del potere. Difficile da definire (gothic novel, cronaca medievale, romanzo poliziesco, racconto ideologico a chiave, allegoria) questo romanzo (la cui storia si intreccia con la Storia — perché l’autore, forse mendacemente, asserisce che di suo non vi è una sola parola) può forse essere letto in tre modi. La prima categoria di lettori sarà avvinta dalla trama e dai colpi di scena, e accetterà anche le lunghe discussioni libresche, e i dialoghi filosofici, perché avvertirà che proprio in quelle pagine svagate si annidano i segni, le tracce, i sintomi rivelatori. La seconda categoria si appassionerà al dibattito di idee, e tenterà connessioni (che l’autore si rifiuta di autorizzare) con la nostra attualità. La terza si renderà conto che questo testo è un tessuto di altri testi, un «giallo» di citazioni, un libro fatto di libri. A ciascuna delle tre categorie l’autore comunque rifiuta di rivelare che cosa il libro voglia dire. Se avesse voluto sostenere una tesi, avrebbe scritto un saggio (come tanti altri che ha scritto). Se ha scritto un romanzo è perché ha scoperto, in età matura, che di ciò di cui non si può teorizzare, si deve narrare.

Umberto Eco è nato ad Alessandria (Piemonte) nel 1932. Ordinario di semiotica all’università di Bologna, è autore di molte opere saggistiche. Ha esordito nel 1956 con uno studio sull’estetica medievale. Il suo ultimo libro, del 1979, riguarda la situazione del lettore nei labirinti della narratività.

Dale A Dye

A szakasz

Lerner, Taylor válla felett, beleolvasott a levélbe. – Hű, öregem, az az Elias. Különleges egy fazon. – Nem tudom, öregem. Nehéz kiismerni egy ilyen stráfos pasit. Mit tudsz róla? – Annyit tudok, hogy nem hivatásos. Az tutkó. Ez a pasi, öregem, együtt van a katonákkal, viccelődik, szívja a drogot, de az tuti hogy már látott egy két dolgot. – Azt hallottam, továbbszolgál.. – Azám hapsikám, a dél-vietnámiakat leszámítva csak egy olyat ismerek, aki hosszabb időt töltött a Námban Eliasnál, és az Barnes. Láttad már a kimenő zubbonyát? Tele van plecsnivel, de azokat meg is szolgálta. Volt a 173-as légihadosztálynál, a 12-eseknél, meg is tudja hol, mielőtt hozzánk került. Ez a pasi látott már egyet-mást, öregem. Legalább két éve van Námban. – Úristen! De miért?

Umberto Eco

El nombre de la rosa

Apasionante trama y admirable reconstrucción de una época especialmente conflictiva, la del siglo XVI.

Valiéndose de características propias de la novela gótica, la crónica medieval, la novela policíaca, el relato ideológico en clave y la alegoría narrativa, narra las actividades detectivescas de Guillermo de Baskerville para esclarecer los crímenes cometidos en una abadía benedictina… Y a esta apasionante trama debe sumarse la admirable reconstrucción de una época especialmente conflictiva, reconstrucción que no se detiene en lo exterior sino que ahonda en las formas de pensar y sentir del siglo XVI.

Steven Erikson

The Crippled God

Malazan Book of the Fallen

Abnett Dan

A Hadúr

A Megváltáson véghezvitt lehetetlen küldetés sikere után Gaunt komisszár ezredes és a Tanithi Egyes Urdesh stratégiai fontosságú kohóvilágára siet, melyet Sek anarch kegyetlen seregei vettek ostrom alá. A tét azonban jóval nagyobb, mint egyetlen világ sorsa. A birodalmi erők az oszd meg és uralkodj elvét kihasználva igyekeznek éket verni az ellenség erői közé, ám a személyesen Macaroth hadúr vezette urdeshi hadjárat egy lehetséges új célt adott az Ellenség támadásának – egyetlen csapással lefejezhetik a birodalmi parancsnoki láncot. A kérdés csak az, hogy a hadúr valóban védtelen célponttá vált-e? S vajon a Szellemek képesek lesznek-e megvédeni őt a Káosz válogatott gyilkosaitól és hadigépeitől?

Bret Easton Ellis

American psycho: a novel

Abnett Dan

Ravenor trilógia 1. - Ravenor

A 41. évezred háborúk tépázta jövőjében az Inkvizíció titkos háborút vív az emberi faj legsötétebb ellenségeivel – az idegenekkel, az eretnekekkel és a démonokkal –, hogy megvédje az Ember Birodalmát és az emberiség lelkét.

Gideon Ravenor inkvizítor, a hírhedt Eisenhorn inkvizítor egykori tanítványa, egyike azon keveseknek, akiket ezen háború megvívására választottak ki. Miután rögtön pályafutása elején, a Thracia Primarison, a Spatia Kapunál történt atrocitás során megnyomorodott, Ravenor egy létfenntartó egységben rekedt, amely megvon tőle minden, az univerzummal létesített fizikai kapcsolatot.

Terepen dolgozó ügynökei elit csapatán keresztül tevékenykedve, Ravenornak potens pszichikus képességei segítségével kell nyomozást végeznie az Angelus szubszektorban, ahol egy ismeretlen sötét erő fertőzi a gazdagok és szegények elméjét egyaránt. Csapatát a birodalmi űr határaira és azon túlra vezetve, Ravenor halálos csatát kell vívjon a túlélésért egy ugyanolyan könyörtelen és hatalmas ellenféllel, mint amilyen ő maga.

Bret Easton Ellis

Glamorama

Abnett Dan

Ravenor trilógia 2. - Ravenor visszatér

A 41. millennium háború tépázta jövőjében, az Inkvizíció titkos háborút vív az emberiség ellenségeivel – idegenekkel, eretnekekkel és démonokkal – hogy megvédje az Ember Birodalmát és az emberiség lelkét. Gideon Ravenor inkvizítort és kíséretét halottnak hiszik, és az ellenünk szervezkedő, árnyékban bujkáló hatalmasságokat ismerve ők szeretnék is, ha ez így maradna. Visszatérve az Eustis Majorisra, titkos küldetésbe kezdenek, hogy leleplezzék a Birodalomba becsempészett archaikus technológiát terjesztők kiterjedt hálózatát. Ahogy egyre mélyebbre hatolnak az ügy szövevényes szálai közé, világossá válik, hogy szörnyű terv van készülőben. Az ősi gépek az elképzelhetetlent hordozzák magukban, és Ravenornak minden tudását latba kell vetnie, hogy útját állja az összeesküvőknek, mielőtt a Káosz végső titkairól fellebbenne a fátyol!

Abnett Dan

Ravenor trilógia 3. - Ravenor, a kívülálló

Dan Abnett - Ravenor, a kívülálló (Warhammer 40.000)

A 41. millennium háború tépázta jövőjében, az Inkvizíció titkos háborút vív az emberiség ellenségeivel – idegenekkel, eretnekekkel és démonokkal – hogy megvédje az Ember Birodalmát és az emberiség lelkét.

Ravenor inkvizítor tovább folytatja nyomozását az eretnek Zygmunt Molotch után – ez a vadászat számára immáron megszállottsággá vált. Prédájuk fáradhatatlan üldözése közben, az Inkvizíció törvényeit áthágva, Ravenor és csapata kívülállóvá válik. Téren és időn keresztül, végtelen hatalommal és ravaszsággal felvértezett ellenségekkel harcolva, vajon mit kell még feláldoznia Ravenornak és embereinek, hogy mégis megszerezzék a győzelmet?

Türelemjáték

A Sameter zord világának nyomorában felnőtt fiatal nőnek, Patience Kysnek különleges adottsága van. Tudja, mit fognak tenni az emberek, és tárgyakat képes mozgatni az elméjével. Ez a legnagyobb titka, s egyben a leghalálosabb képessége is. Amikor a saját élete feletti irányítás kicsúszik a kezéből, Patience megállíthatatlanul halad a pusztulás felé, mígnem egy véletlen találkozás folytán Gideon Ravenor inkvizítor lehetőséget kínál neki, hogy hatalmát a Birodalom szolgálatába állítsa.

Bret Easton Ellis

Less than zero

Simmons Dan

Olümposz

Daniel C Dennett

Micsoda elmék

Daniel C. Dennett a Tufts University professzora meghökkentő kijelentéssel kezdi az emberi elme kialakulásáról és működéséről szóló könyvét: "Filozófus vagyok, nem tudós, és mi, filozófusok jobban tudunk kérdezni, mint válaszolni." Megtudhatjuk vajon valaha is, mi megy végbe egy másik ember elméjében? Megtudhatja-e egyszer egy nő, milyen férfinak lenni? Milyenek a nem emberi elmék? Miről gondolkodnak a lovak? A mindvégig érdekfeszítően olvasmányos könyv szellemi kalandozásra hívja az olvasót, hogy többet tudjunk meg arról, milyenek is vagyunk "mi elmések, mi gondoskodó-gondolkodók".<

Arnold Evans

Different -the girls of summer

Midwood original

Daniel Defoe

A teljes nagy Robinson

Anne Enright

The Gathering

The Man Booker Prize

Orange Prize for Fiction (nominee)

The nine surviving children of the Hegarty clan gather in Dublin for the wake of their wayward brother Liam. It wasn't the drink that killed him – although that certainly helped – it was what happened to him as a boy in his grandmother's house, in the winter of 1968. His sister, Veronica was there then, as she is now: keeping the dead man company, just for another little while. The "Gathering" is a family epic, condensed and clarified through the remarkable lens of Anne Enright's unblinking eye. It is also a sexual history: tracing the line of hurt and redemption through three generations – starting with the grandmother, Ada Merriman – showing how memories warp and family secrets fester. This is a novel about love and disappointment, about thwarted lust and limitless desire, and how our fate is written in the body, not in the stars. The "Gathering" sends fresh blood through the Irish literary tradition, combining the lyricism of the old with the shock of the new. As in all Anne Enright's work, fiction and non-fiction, this is a book of daring, wit and insight: her distinctive intelligence twisting the world a fraction, and giving it back to us in a new and unforgettable light.

Daniel Defoe

Bob kapitány

Robinson történetét mindenki ismeri, Bob kapitányét jóval kevesebben. Pedig hát a XVIII. századi nagy angol író, Daniel Defoe írta mind a kettőt, kocsmázó hajósok olykor nagyotmondó elbeszélései nyomán. Amit hallott, azt az írói képzelet kohójában ötvözte egységes egésszé. Így született meg a Robinson története, és így lett a kalózkodás korának nagyszerű kalandregénye a Bob kapitány históriája. Az író természetrajzi, földrajzi tévedéseit ma már lelkesen gyűjtögeti a diák olvasó (pl. mi már tudjuk, hogy az oroszlánok nem a sivatagban élnek stb.), miközben egy anyátlan-apátlan gyerek kemény, sok bátorságot, helytállást követelő viszontagásait olvassa, és az izgalmas kalandok után elkísérheti hősét a „megjavulás” nem is könnyű útjára. Hőseinek jellemrajzában az író sosem tévedett.

Our ads partner

Choose a genre