Popular books

Antti Laaksonen

Guide to Competitive Programming

Brock J Lameres

Introduction to Logic Circuits & Logic Design with Verilog

Brock J Lameres

Introduction to Logic Circuits & Logic Design with VHDL

Fritz Leiber

Változások Háborúja sorozat

Fritz Leiber

A vándor

Paul Hagbolt újságíró egy csillagfotón különös, új jelenségre lesz figyelmes, melyet azonban senki sem akar komolyan venni. Nem sokkal ezután az égbolton egy eddig ismeretlen, új „bolygó” jelenik meg, nyomában pedig egy repülő csészealj, s a Földön megkezdődik a katasztrófák sorozata. Földrészeket borít el a szökőár, a megáradt Temze végigsöpri Londont, a földrengések következtében hatalmas repedések keletkeznek, és emberek kisebb-nagyobb csoportjai menekülnek fejvesztve. Két ember azonban bejut az idegenek űrhajójába…

Fritz Leiber

Éjasszonyok

Az ​​átok matematikájának képleteivel leírt valóságban nincsenek megnyugtató megoldások. Minden egyenlet kétismeretlenes: nő és férfi, mágia és tudomány, sötétség és nappal.

Fritz Leiber az okkult fantasztikum nagymestere. Két kisregénye a horror igazi klasszikusai:

Boszorkányfeleség

Boszorkányság. Norman Saylor szerint nem több puszta babonánál, míg aztán rájön, hogy a felesége boszorkány. S még ekkor sem fogadja el az igazságot, mellyel pedig minden nő tisztában van: hogy a titkos okkult hadviselésben, mely az életünket uralja, a boszorkányság élet-halál kérdése.

Sötét Anyánk

Franz Westen, a középkorú, San Francisco-i horrorszerző hosszabb alkoholtúra után nekiáll, hogy újra felfedezze a hétköznapi világot. Aztán egy napon egy közeli dombról megpillantja saját ablakát, ahonnan egy sápadt, barna alak integet neki.

Az élmény Westent ősi könyvek és modern utcák sorozatain hajszolja keresztül, hogy felkutassa a sötét erőket és paramentális jelenéseket, melyek az égig tornyosuló felhőkarcolók közt lakoznak… miközben ezek is vadásznak őrá.

Fritz Leiber

Kardok a halál ellen

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Nehwon világának két kalandor-hőse, Fafhrd és a Szürke Egerész tér vissza e mára klasszikusnak számító kötet lapjain. Maguk mögött hagyják Lankhmar városát, nekivágnak az ismeretlennek, hogy írt találjanak szívük fájdalmára – fura és veszedelmes küldetések sorát teljesítik, a legnagyobb mérkőzés azonban hátravan még: sötét erő vonzza őket az óceán túlpartjára, ahol szerelmeik gyilkosa, maga a fondorlatos Halál készül visszavágóra ellenük…

Fritz Leiber

Kardok és ördöngősség

Nehwon világán, hatalmas és kisistenek, tolvajklánok, orgyilkoscéhek, démonok, fantomok és más fajzatok között vívja harcát két igazán emlékezetes hős. Lételemük a veszély, életük egy merő Kard és ördöngősség.
Fafhrd, a rőtszakállú barbár, és a fürge Szürke Egerész viszontagságai minden univerzumok legfurcsábbikában, a Hósaroktól Lankhmar ősi városáig – versenyfutás és párviadal makacs ellenfelükkel, a Halállal…

Nehwon világán, hatalmas és kisistenek, tolvajklánok, orgyilkoscéhek, démonok, fantomok és más fajzatok között vívja harcát két igazán emlékezetes hős. Lételemük a veszély, életük egy merő Kard és ördöngősség.
Fafhrd, a rőtszakállú barbár, és a fürge Szürke Egerész viszontagságai minden univerzumok legfurcsábbikában, a Hósaroktól Lankhmar ősi városáig - versenyfutás és párviadal makacs ellenfelükkel, a Halállal...
Fafhrd, a rotszakállú barbár, és a fürge Szürke Egerész viszontagságai minden univerzumok legfurcsábbikában, a Hósaroktól Lankhmar osi városáig - versenyfutás és párviadal makacs ellenfelükkel, a Halállal...

Fritz Leiber

Novellák

Xiaodong Lin

Introductory Computer Forensics

Angel M Y Lin

Language Across the Curriculum & CLIL in English as an Additional Language Contexts

Giovanni Landi

Linear Algebra and Analytic Geometry for Physical Sciences

Gilbert G Lenssen

Managing Sustainable Business

Henry Louie

Off-Grid Electrical Systems in Developing Countries

Shannon R Lane

Political Social Work

Kent D Lee

Python Programming Fundamentals

Gaston Leroux

A fekete ruhás hölgy illata

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Kit lát a tükörben a gyönyörű fekete ruhás hölgy? Miféle emlékeket ébreszt az agyafúrt nyomozóban? Melyik napszemüveg mögött rejtezik a gyilkos szeme, s a Riviéra verőfényében mi borzongatja a szép hollófekete Edithet? Miért lakik egy „modern” fitatal amerikai házaspár egy francia középkori várerődben, és mitől lett véres „a világ legrégibb koponyája”? Ki van a szekrényben, s ki a vérmocskos krumplis zsákban? Kinek a szívébe fúródik a kőkorszaki kőkés? Megfelel rá Rouletabille, a zseniális kamasz detektív.

Gaston Leroux

A sárga szoba titka

Rejtélyes gyilkosság kísérlet tartja izgalomban Párizs közvéleményét. Meg akarták gyilkolni egy vidéki udvarházban a híres és nevezetes Stangerson professzor gyönyörűszép lányát, aki apjával tíz év óta kutatásokat folytat az anyag felbomlásával kapcsolatban. Megindul a nyomozás, megjelenik a helyszínen az író is a zseniális rendőrriporter, Rouletabille társaságában, de természetesen a helyszínen nyomoz a francia bűnügyi rendőrség mesterdetektívje is.

Gyanúba keveredik egy csomó ember, de senki sem tudja megfejteni a gyilkossági kísérlet legnagyobb rejtélyét: hogyan tudott a gyilkos egy tökéletesen zárt szobából eltűnni? És a kérdések egyre szaporodnak: miért akarták meggyilkolni a híres tudós lányát? Ki lehetett a merénylő: Miért hallgat mélységesen a támadásról az életben maradt áldozat?

Az olvasó izgalmát a páratlanul leleményes szerző egyre csak fokozza, míg végre az ifjú és rendkívüli ügyes rendőrriporter meg nem oldja a rejtélyek rejtélyét…

Brock J Lameres

Quick Start Guide to Verilog

Gaston Leroux

A véres bábu - A gyilkológép

A párizsi Szent Lajos-szigeten élő különc öreg órás kéményéből baljóslatú füst száll fel. Csak nem az órás lányának udvarlóját égetik el a kandallóban? Coulteray márkiné azt hiszi, hogy a férje a vérét szívja. De lehet-e valakinek távolról szívni a vérét? És hogyan működik a gyilkológép? Vannak-e vérlelék? Halálra lehet-e ítélni valakit, aki mások szeme láttára földarabol egy lányt? Örök életűvé tehető-e az emberi agy? – két összefüggő regényében ilyesféle kérdésekre keres választ az olvasó segítségével a francia „rémirodalom” nagy klasszikusa.

A párizsi Szent Lajos-szigeten élő különc öreg órás kéményéből baljóslatú füst száll fel. Csak nem az órás lányának udvarlóját égetik el a kandallóban? Coulteray márkiné azt hisz, hogy a férje a vérét szívja. De lehet-e valakinek távolról szívni a vérét? és hogyan működik a gyilkológép? Vannak-e vérlelék? Halálra lehet-e ítélni valakit, aki mások szeme láttára földarabol egy lányt? Örök életűvé tehető-e az emberi agy? - két összefüggő regényében ilyesféle kérdésekre keres választ az olvasó segítségével a francia "rémirodalom" nagy klasszikusa. Gaston Leroux 1927-ben halt meg. Páratlan képzelőerőről tanúskodó műveit olvasva jogosan merül föl bennünk a gondolat, hogy az utána jövő generációk nem sok alapvetően új dolgot találtak ki a fantasztikus, a horror- és a bűnügyi irodalomban, és hogy a mi Rejtő Jenőnknek is volt kitől tanulnia.

Gaston Leroux

Az operaház fantomja 1990

"Az operaház fantomja nem mese. Egyáltalán nem az volt, aminek sokáig hitték, nem holdkóros művészek, babonás igazgatók találták ki, nem a kartáncos kisasszonyok, a balettmamák, a jegyszedőnők, a portások és a ruhatári alkalmazottak túlfűtött képzeletének fura teremtménye. Bizony hogy létezett, hús-vér ember volt, noha mindent megtett, hogy szakasztott olyan legyen, mint egy igazi fantom, vagyis egy árnyalak." Így kezdi világhírű regényért Gaston Leroux, a francia krimi század eleji nagy klasszikusa, aki az „igazi” irodalom olyan nagyságait mondhatta rajongó barátainak, mint Apollinaire vagy Éluard, és akinek hatvan (!) kötetét ma már a posztmodern előképeit is újra felfedező rácsodálkozással szokás emlegetni.

Brock J Lameres

Quick Start Guide to VHDL

Robert Ludlum Gayle Lynds

A Párizs-opció

Egy békés májusi estén nagy erejű robbanás dönti romba a világhírű párizsi Pasteur Intézet egyik épületét. Az áldozatok között van Émile Chambord, a világ egyik legismertebb, a DNS-számítógép kifejlesztésén dolgozó tudósa. Sajnos Chambord professzor titokban tartja munkája részleteit, és feljegyzései megsemmisülnek a robbanásban, illetve az azt követő tűzben.
A tudományos világban általánosan elterjedt vélemény szerint még évek kellenek hozzá, hogy valaki megalkosson egy működőképes, a szilikonalapúnál nagyságrendekkel gyorsabb és nagyobb erejű DNS-komputert. És mégis, a csendes-óceáni Diego Garcia amerikai támaszpont radarernyőiről teljes öt percre eltűnnek a környéken járőröző repülőgépek, s nem tud magyarázatot adni rá senki. Az USA nyugati részén leáll az áramellátás, és minden távközlési összeköttetés, ennek összes tragikus következményével. Washington kezdetben gyanakszik, a hivatalos közleménye is erről szól, de a szakemberek tudják, hogy csak egy DNS-számítógép képes előidézni ilyen méretű zavarokat.
Jon Smith alezredes, a szupertitkos Covert-One munkatársa tehát elindul Párizsba - hivatalosan azzal az ürüggyel, hogy meglátogassa a Pasteur Intézet felrobbanásakor megsebesült barátját, a számítógépzseni Marty Zellerbachhot, valójában viszont azért, hogy megtudja valóban létezik-e DNS-számítógép, s ha igen, kinek a kezében van. Hamarosan csatlakozik hozzá a korábbi Covert-One regényekből ismerős Randi Russel és Peter Howell is, és együtt járnak a végére az egész világot fenyegető ördögi tervnek.

Lewis Levenberg

Research Methods for the Digital Humanities

Amy Van Looy

Social Media Management

Geoffrey A Landis

Elemi erők és egyéb elbeszélések

Tartalom:
• Geoffrey A. Landis életrajz

• Perimelazma-közelben [Approaching Perimelasma]

• A hűtlen [At Dorado]

• Elemi erők [Elemental]

Hugo Award-jelölt

• Zuhanás a Marsra [Falling Onto Mars]

Hugo-Award-nyertes

• Hosszú hajsza [The Long Chase]

• Séta a napsütésben [A Walk in the Sun]

Hugo Award-nyertes

• A darazsak egyedülálló szokásai [The Singular Habits of Wasps]

George Langelaan

A légy

Seth Brundle megszállottan dolgozik teleportáló gépén. Már csak egyetlen kísérlet van hátra, egy élőlényen is ki kell próbálnia a gépet. Saját magán kezd kísérletezni, ám a teleportálás pillanatában egy légy is bejut a gépbe. Seth a kísérlet végén még nem is sejti, hogy testének genetikai állománya összekeveredett egy légyével. Hamarosan furcsa tüneteket észlel magán: ereje és teljesítőképessége emberfelettivé válik, és teste is elképesztő változásokon megy keresztül. A férfi lassan félig légy, félig ember szörnnyé alakul.

George Lucas

Csillagok háborúja

Luke Skywalker egy húszéves fiatalember a távoli Tatuin bolygón, apja farmján dolgozott és élt. Kalandos utazásokról álmodott, szerette volna bejárni az űr legtávolabbi galaktikáit, szerette volna megismerni az idegen világokat. Vágya hamarosan teljesült: titkos üzenetet talált, melyet egy gyönyörű hercegnő küldött, akit egy hatalmas és gonosz hadvezér tart fogságban. A fiú akkor még nem tudta, hogy a hercegnő a császáriak ellen harcoló köztársaságiak egyik vezetője, de elhatározta, hogy mindent elkövet megszabadításáért,. Bátor elhatározása következtében hamarosan egy szörnyű űrháború kellős közepén találja magát, és parancsot kap, hogy támadja meg az ellenség fő hadállását: a Halálcsillagot...

Luke Skywalker egy húszéves fiatalember a távoli Tatuin bolygón, apja farmján dolgozott és élt. Kalandos utazásokról álmodott, szerette volna bejárni az űr legtávolabbi galaktikáit, szerette volna megismerni az idegen világokat. Vágya hamarosan teljesült: titkos üzenetet talált, melyet egy gyönyörű hercegnő küldött, akit egy hatalmas és gonosz hadvezér tart fogságban. A fiú akkor még nem tudta, hogy a hercegnő a császáriak ellen harcoló köztársaságiak egyik vezetője, de elhatározta, hogy mindent elkövet megszabadításáért. Bátor elhatározása következtében hamarosan egy szörnyű űrháború kellős közepén találja magát, és parancsot kap, hogy támadja meg az ellenség fő hadállását: a Halálcsillagot...

Eva O L Lantsoght

The A-Z of the PhD Trajectory

Po Sing Leung

The Gastrointestinal System

Georges Lefebvre

Napoleon

Geréb László

Búvár Kund

Búvár Kundról, Árpád-házi Béla herceg híres vitézéről szól Geréb László romantikus kisregénye. A legrégibb források megörökítették nevezetes tettét: ő süllyesztette el 1051-ben Henrik német császár dunai élelmiszer-szállító hajóit, és ezzel megpecsételődött a Magyarországra törő német hadak sorsa. Geréb László a fennmaradt kevés adatból a kort jól ismerő történész biztonságával kelti életre Búvár Kund alakját. Fordulatos, izgalmas, mégis egyszerű cselekménnyel, néhány szereplővel kitűnően tudja felidézni István király országát, az egykori embereket, munkájukat, hadviselésüket, szokásaikat.

Giulio Leoni

Dante és a gorgófő rejtélye

Vérfagyasztó színjáték a középkori Firenzében...__Firenze, az Úr 1300. évében. Egy júliusi éjszakán Dante Alighieri priort felkeresi Firenze poroszlókapitánya, és nagy sebbel-lobbal szörnyű bűntény helyszínére vezeti. Az új, még építés alatt álló priori palotában egy kolosszális, sast ábrázoló hintón lefejezett nő holtteste lóg; a testet ezüsttel átszőtt, bíborszínű brokátruha fedi. Danténak nem okoz nehézséget a nő felismerése: a szépséges, mindenki által csodált Vana del Moggio az, aki mennyei hangjával egész Firenzét elbűvölte. Ki ölhette meg? És miért végeztek vele ilyen bestiális módon? Ennek felderítéséhez a legnagyobb költőnek be kell hatolnia a nyomok és hamis ösvények "sötét vadonjába": titkos bankettek, szennyes tavernák, ördöngös gépezetek - és minderre egy szörnyű mitológiai lény árnyéka vetül.<

Giulio Leoni

Dante és a halál mozaikja

Firenze, 1300. június 15. Dante Alighierit még csak pár órája választották meg a város priorjává, amikor az éjszaka közepén szörnyű hírrel ébresztik: a Szent Júdásnak szentelt templomban megöltek egy embert. Arcára forró meszet öntöttek. Ambrogio mesterről, a híres mozaikkészítőről van szó, aki olyan művön dolgozott, melynek eltűntek a vázlatai. Ki lophatta el őket? És miért ölték meg ilyen bestiális módon a kézművest, aki senkinek se ártott? Így kezdődik a valaha élt legnagyobb költő alászállása a város legsötétebb poklaiba…__A csak Umberto Ecóhoz hasonlítható szerző nemcsak izgalmas krimit írt, de a középkori gondolkodás és kultúrtörténet csodájába is bepillantást nyújt az érdeklődő olvasó számára. Nem véletlenül mondta egyik kritikusa, hogy Leoninak „tökéletes pontossággal sikerült ábrázolnia Dante világát, és egy olyan cselekményes történet középpontjába helyezte, amelytől szinte lehetetlen elszakadnunk”.<

Giuseppe Tomasi Di Lampedusa

A párduc

Göbölyös N László

Az Ajtókon Innen és Túl – Jim Morrison

Göbölyös N László

Jim Morrison....

H P Lovecraft

Howard Phillips Lovecraft összes művei III.

Howard Phillips Lovecraft életműve, pályatársai zömétől eltérően, nem merült feledésbe: újra és újra kiadják, nem csupán hazájában, hanem külföldön – így Magyarországon – is. Lovecraft öröksége a mai napig eleven: világképének hátterére számtalan új írásmű születik az általa teremtett stílusban. Követői értelmezik és átértelmezik Lovecraftot, s nem mellékes körülmény, hogy soraikat a kortárs irodalom talán legnagyobb alakja, Jorge Luis Borges nyitotta meg. Lovecraft önmagát mindig Poe és Bierce követőjének tekintette. Sajátos világképének kialakításán – mely összetéveszthetetlen ízt kölcsönöz írásainak – roppant tudatosan dolgozott az irodalmi előképek kutatását is beleértve, melyről egy terjedelmes esszében is számot ad. Felfogásának lényege dióhéjban annyi, hogy megfosztotta a rémtörténetet a késő középkorból örökölt misztikus sallangoktól, s helyükre egy jellegzetesen modern életérzést állított: azt a fajta hideg iszonyatot, ami az embert a gigantikus, személytelen világegyetemmel szembesülve tölti el. A gondviselés illúziójától megfosztott egyén pánikreakciója ez, aki rádöbben, hogy magára hagyottan áll ebben a világban, amelynek szempontjából teljesen mindegy, hogy él-e, hal-e. A szörnyek – a hideg kozmosz megszemélyesítései az írói síkon – valójában abszolút közönyösek; az egyes ember – sőt, az egész emberi faj – semmiféle jelentőséggel nem bír számukra. És persze éppen ez bennük az iszonyatos; sokkalta iszonyatosabb, mint bármiféle szimpla gonosz lélek a keresztény kultúrkör naivan kétosztatú hiedelemvilágából.

Szándékunk az volt, hogy sorozatunkkal Lovecraft irodalmi munkásságáról nyújtsunk hiteles és átfogó képet. Jelen összeállításunk a második darabja annak a háromkötetes gyűjteménynek, mellyel a színvonalas és áttekinthető Lovecraft-összkiadás hiányát kívánjuk pótolni, remélhetőleg az olvasóközönség megelégedésére.

H P Lovecraft

Howard Phillips Lovecraft összes művei I.

Szándékunk az volt, hogy sorozatunkkal Lovecraft irodalmi munkásságáról nyújtsunk hiteles és átfogó képet. Jelen összeállításunk az első darabja annak a háromkötetes gyűjteménynek, mellyel a színvonalas és áttekinthető Lovecraft-összkiadás hiányát kívánjuk pótolni, remélhetőleg az olvasóközönség megelégedésére.

H P Lovecraft

Howard Phillips Lovecraft összes művei II.

Howard Phillips Lovecraft életműve, pályatársai zömétől eltérően, nem merült feledésbe: újra és újra kiadják, nem csupán hazájában, hanem külföldön – így Magyarországon – is. Lovecraft öröksége a mai napig eleven: világképének hátterére számtalan új írásmű születik az általa teremtett stílusban. Követői értelmezik és átértelmezik Lovecraftot, s nem mellékes körülmény, hogy soraikat a kortárs irodalom talán legnagyobb alakja, Jorge Luis Borges nyitotta meg. Lovecraft önmagát mindig Poe és Bierce követőjének tekintette. Sajátos világképének kialakításán – mely összetéveszthetetlen ízt kölcsönöz írásainak – roppant tudatosan dolgozott az irodalmi előképek kutatását is beleértve, melyről egy terjedelmes esszében is számot ad. Felfogásának lényege dióhéjban annyi, hogy megfosztotta a rémtörténetet a késő középkorból örökölt misztikus sallangoktól, s helyükre egy jellegzetesen modern életérzést állított: azt a fajta hideg iszonyatot, ami az embert a gigantikus, személytelen világegyetemmel szembesülve tölti el. A gondviselés illúziójától megfosztott egyén pánikreakciója ez, aki rádöbben, hogy magára hagyottan áll ebben a világban, amelynek szempontjából teljesen mindegy, hogy él-e, hal-e. A szörnyek – a hideg kozmosz megszemélyesítései az írói síkon – valójában abszolút közönyösek; az egyes ember – sőt, az egész emberi faj – semmiféle jelentőséggel nem bír számukra. És persze éppen ez bennük az iszonyatos; sokkalta iszonyatosabb, mint bármiféle szimpla gonosz lélek a keresztény kultúrkör naivan kétosztatú hiedelemvilágából.

Szándékunk az volt, hogy sorozatunkkal Lovecraft irodalmi munkásságáról nyújtsunk hiteles és átfogó képet. Jelen összeállításunk a második darabja annak a háromkötetes gyűjteménynek, mellyel a színvonalas és áttekinthető Lovecraft-összkiadás hiányát kívánjuk pótolni, remélhetőleg az olvasóközönség megelégedésére.

Our ads partner

Choose a genre